| Vacsoracsata - Pákó felborult |
|
Szegény Pákóra rá jár a rúd az RTL Klub Vacsoracsatájában. A mulatószene hazai fenegyerekéről köztudott, hogy nem bírja az alkoholt, már egy pohártól is úgy viselkedik, mint aki kiütötte magát. Ez Keleti Andrea vacsoráján sem volt ez másképpen. A didikirály csak keveset ivott, de már attól a mennyiségtől is fergeteges hangulata lett. Nem tiltakozott az ellen sem, hogy a dzsungel királynője táncba vigye. Andi a celebeket színes ruhadarabokba öltöztette, és különböző tánclépésekre oktatta őket. Ebből aztán fergeteges buli kerekedett.
Pákó azonban tánc közben egyszer csak megtántorodott és hatalmasat esett. A többiek szerint a Didikirályra az alkohol lehetett ilyen hatással. Pákó párja, Ágica a StoryOnline-nak elmondta, nagyon megrémültek az esés miatt. A mulatós-sztár ugyanis elmondta neki, megszédült tánc közben és igazából csak arra emlékszik, hogy a földre zuhant. Ágica attól tartott, hogy szerelmét valami titokzatos betegség támadta meg, ettől volt eszméletvesztése. Éppen ezért orvoshoz fordultak. A vizsgálatok nem mutattak ki semmiféle eltérést, de Pákót arra figyelmeztették, csökkentsen a tempón, és ha ismét elveszítené eszméletét, forduljon orvoshoz.
storyonline.hu
|















Pákónak ismét megártott az alkohol, ezúttal Keleti Andi vacsoráján szállt a fejébe az elfogyasztott szeszes ital. Ráadásul a Didikirály táncolás közben egy hatalmasat esett.