|
A hivatalos állásfoglalás szerint egyelőre szüneteltetik Szulák Andrea műsorát a Magyar Televízióban, de azt nem tudták megmondani, hogy ez az időszak meddig tart.
Mint ismeretes, miután megszűnt a színésznő TV2-ön futó két produkciója, a Magyar Televízióhoz szerződött, ahol a Szulák és más című műsort vezette, illetve A Társulatban zsűrizett. Egy ideje azonban nagy a csend Szulák Andrea körül. Azt beszélik, már a Magyar Televíziónak sem kell. Mi ebből az igazság?
"A köztévé nagyra értékeli Szulák Andrea teljesítményét, de a műsor egyelőre szünetel. Idén kevesebb pénzből gazdálkodhat az MTV, és most, a tervezés időszakában még nem dőlt el, hogy a közszolgálati adásokra koncentráló tavaszi műsorstruktúrába beférhet-e" - válaszolta érdeklődésünkre a köztévé illetékese.
A StoryOnline úgy tudja, Szulák Andreának 2009. végéig érvényes szerződése van az MTV-vel, éppen ezért addig nem vezethet más csatornánál műsort. Persze nem marad munka nélkül, hiszen színházi feladatai lefoglalják.
A közelmúltban egyébként a színész-műsorvezető az RTL Klub Szombat Esti Láz című műsorában is felttűnt. Akkor Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója a StoryOnline-nak elmondta, nagyon elégedettek voltak Szulák Andrea szereplésével. A nézőknek is nagyon tetszett a színésznő. A kommunikációs igazgatótól azt is megkérdeztük, vajon az RTL Klub a jövőben is igényt tart Andrea munkájára?
"Nem az emberekhez keresünk műsort, hanem a műsorhoz embereket" - válaszolta kissé rejtélyesen, de annál többet sejtetően Rényi Ádám.
storyonline |