Kis Ramóna nagy lagzit tervez

Ugyan a Barátok köztben visszautasította Rékasi Károly házassági ajánlatát, a valóságban már készül az esküvőjére Kiss Ramóna. A szépség fejében már összeállt esküvőjének minden mozzanata, Rami elárulta a Borsnak, milyen ruhában és milyen körülmények között szeretne hozzámenni kedveséhez.

 

 

 

Hatalmas esküvőről, igazi falusi lagziról álmodozik Kiss Ramóna. A Barátok közt színésznője már kiskorában elhatározta, ha ő áll az oltár elé, akkor biztosan hajnalig mulatnak majd barátaival.

 




– Kalocsa mellett nagyon sok rokonom él, és rengeteg időt töltöttem náluk, így számtalan nagy lagziban voltam, aminek a hangulata fergeteges. Ilyenkor már kora délelőtt elkezdődik az ünneplés, ebéd, vacsora, majd hajnalig tartó mulatsággal ünneplik az ifjú párt. Én is ilyen hangulatos esküvőt szeretnék, olyat, ahol a vendégek is nagyon jól érzik magukat. Az esküvői ruhámat is elképzeltem már, nagyon szeretnék egy hófehér költeményt – kezdte Ramóna. Bár a szőke szépség párjával, Tóth Norberttel már majdnem négy éve jár együtt, még nem jegyezték el egymást. Ramónának így igazi izgalmakat okozott, amikor néhány napja a sorozatban a Rékasi Károly által megformált Zsolt megkérte Zsófi kezét.


– Nagyon vártam ezt a jelenetet, hihetetlenül izgalmas volt számomra, hiszen ilyen még nem történt velem. Zsófi sajnos viszszautasította szerelmét, mert úgy érezte, kapcsolatuk még nem érett a házasságra, mivel Zsolt nem figyel rá eléggé. A magánéletemben szerencsére más a helyzet, a párommal ugyanis közös jövőt tervezünk. Esett már szó házasságról, de egyelőre szeretnénk megvárni, hogy Norbi Pestre jöjjön játszani. Remélem, ez nemsokára bekövetkezik – mondta sejtelmesen Ramóna.

 

borsonline.hu