|
Erdélyi Mónika szakított gyermeke apjával, Mukli Gyulával.
Többé nem alkot egy párt Erdélyi Mónika, és Mukli Gyula. Hogy valami nem stimmel, azt régóta sejteni lehetett, hiszen Mónikáék hatéves kapcsolatuk alatt többször nekifutottak az esküvőnek, de az oltárig egyszer sem jutottak el.
A BestStarStory információi szerint Erdélyi Mónika és Mukli Gyula már jó ideje nem élt kiegyensúlyozott kapcsolatban, de megpróbáltak boldognak látszani. Az udvarias mosolyok mögött azonban drámák zajlottak. Mónika tavaly augusztusban a Bors hasábjain beszélt az akkor már sokadszor elhalasztott esküvőjükről:
– Egyelőre lekerült a napirendről. Nem is mondok ezzel kapcsolatban többet, mert mindenki számon kéri rajtam később. Ha bármi történni fog, nem titkoljuk el – mondta, és tegnap este be is váltotta ígéretét az RTL Klub Fókusz című adásában.

Mónika szerint a szakítás egyik oka, hogy sokat veszekedtek
– Nincs többé közös jövője ennek a kapcsolatnak – kezdte Erdélyi Mónika az RTL Klub kamerái előtt. A kismama, bár igyekezett erősnek mutatkozni , megtört arccal beszélt tönkrement kapcsolatáról:
– A különbözőségünk volt az oka annak, amiért egymásba szerettünk, és pont ez az, ami miatt most szakítunk. Nem akartuk megvárni, hogy naponta üvöltözzünk egymással, inkább elválnak útjaink. Én is mást akartam, Gyuszi is
– mondta a műsorvezetőnő, aki közben végig közös gyermeküket, a másfél éves Olíviát ölelte.
– Ezek után csak akkor létesítek új kapcsolatot, ha találok olyan férfit, akitől az életem tényleg jó lesz – mondja titokzatosan Mónika.
– Az első házasságom után megfogadtam, hogy engem még egy férfi nem küld a padlóra. Most sem sikerült! – csattan fel.
– A gyermekünk összeköt minket. Bár külön életet élünk, Olívia miatt rendszeresen tartjuk majd a kapcsolatot. Bár a házunkat már elkezdtük árulni, egyelőre egy háztartásban élünk, de már nem sokáig. Mukli Gyula annyit tett hozzá:
– Mindent megtettünk, hogy működjön a kapcsolatunk, de egy idő után kiderült, hogy nem megy tovább.
borsonline.hu |