Emma Watson villantott

Várható volt, hogy előbb-utóbb bekövetkezik, de mégis kisebb sokkot okozott a hír, hogy az ügyeletes jó kislány, Emma Watson is beállt a botrányos celebek táborba. A Harry Potter-mozik sztárja már a 16. születésnapján bebizonyította, úgy iszik, mint a gödény, majd stílszerűen nagykorúvá válása alkalmából tette közszemlére először – ám vélhetőleg nem utoljára – testének intim tájait.

 

Mindenki kedvenc Hermionéjának korábban is volt már egy hasonló akciója, ám akkor még csak szűzlányos fehér bugyijának látványával örvendeztette meg a szemtanúkat és a fotósokat.

Azóta bezzeg kezdi eltanulni a nagyoktól, hogy is kell ezt csinálni, és bár a Britney-s totált egyelőre még nem vállalja be, a legjobb úton halad, hogy gátlásaival együtt a hamvas ártatlanság szerepét is levetkőzze. Emma 18. születésnapja nem pusztán a hőn áhított nagykorúvá válást jelentette számára, hanem azt is, hogy ezentúl maga rendelkezhet vagyonával. Ez az összeg pedig nem csekély, hiszen a varázslótanoncos filmekkel több mint tízmillió fontot - mintegy 30 milliárd forint - keresett az ifjú sztár.

 

 


Ennek örömére a bájos leányzó nagy bulit rendezett Mayfair egyik divaos szórakozóhelyén, ahol bizonyára remekül érezte magát, hiszen csak a hajnali órákban hagyta el a parti színhelyét. Már korábban megmutatta: a töményet kedveli, emellett láthatóan a természetességre szavaz

A korábban stréber jó kislányként ismert Emma az ivászat muri után kissé elcsigázottan, és nem épp a francia etikett szerint mászott be az őt fuvarozó luxusautóba. Eközben túlságosan rövid ruhája szinte a hasáig felcsúszott és kivillant egyáltalán nem szűzlányos alsóneműje.

Hogy mit is szeretne bizonyítani botrányaival az ifjú tehetség, nem tudni. Talán szereti magát a bulvársajtóban viszontlátni, esetleg szeretné levetkőzni ily módon a szűzleányos imázst - vagy csak egyszerűen élvezni akarja a fiatalságát, amíg lehet.

 

femina.hu